A törvény alapján minden betegnek joga van - jogszabályban meghatározott keretek között - az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz.

Az ellátás akkor megfelelő, ha az adott egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek megtartásával történik. Elfogadott alapelv, hogy a megfelelő szintű és folyamatosan hozzáférhető, azaz a nap minden órájában elérhető egészségügyi ellátáshoz mindenkinek joga van, fizetőképességére tekintet nélkül.

Az alkotmányos alapjogok érvényesülése szempontjából kiindulópont az, amit alanyi jogon járó juttatásnak tekintünk. Adott esetben megnyilvánulhat úgy, mint sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátás, valamint a beteg fájdalmának csillapítása és szenvedésének csökkentése.

Ennek egyik aspektusa a szabad orvosválasztás kérdése is. A betegnek joga van az ellátását végző orvos megválasztásához, akivel az állapotának, illetve az egészségügyi szolgáltatás jellegének megfelelő, magyar nyelven történő kapcsolattartásra képes, és a választott orvossal bizalmi kapcsolatot ki tud alakítani. A szabad orvosválasztás azt is takarja, hogy kezdeményezheti más orvos által történő vizsgálatát bármely, a kezelőorvos által megállapított diagnózissal, illetőleg javasolt terápiával, valamint fekvőbeteg-gyógyintézetből történő tervezett elbocsátásával vagy más egészségügyi szolgáltatóhoz történő beutalásával kapcsolatban. Fontos megjegyezni ugyanakkor a kötelező egészségbiztosítás keretén belül igénybe vett – a biztosított illetve az egészségbiztosítás ellátásaira jogosultak számára térítésmentesen igénybe vehető – ellátások esetén e jogok csak bizonyos korlátok között érvényesülnek. A fekvőbeteg intézményen belüli szabad orvosválasztás – a szülés kivételével - csak részleges térítési díj fizetése mellett valósulhat meg, ugyanakkor az alapellátás (háziorvosi ellátás) messzemenőkig érvényesül.

Az egészségügyi ellátáshoz való jog problémakörébe tartozik a "várólista kérdése" is. Léteznek olyan beavatkozások, melyek csak külön jogszabály alapján, várólista szerint vehetők igénybe (szerv- és szövetátültetés).

Az egészségügyi ellátás területén az ember méltóságának megőrzéséhez az átlagosnál is fokozottabb védelemre van szükség, mivel a beteg ember állapotánál fogva érzékeny és kiszolgáltatott.

Az élethez és emberi méltósághoz való jog abszolút jog, tehát korlátozhatatlan. Egészségügyi ellátás során az emberi méltósághoz való jog akkor érvényesül, ha a betegellátás során a betegekkel emberhez méltóan bánnak.

Az egészségügyi vizsgálathoz megfelelő és diszkrét környezetet kell biztosítani. Ez azt is jelenti, hogy a személyzeten kívül lehetőleg más ne legyen jelen a vizsgálatkor. Arra is van lehetőség, hogy kérésre az orvoson kívül senki ne tartózkodjon a vizsgáló helyiségben. Ha a beteg vizsgálatára orvostudományi egyetem klinikáján vagy oktató kórházban kerül sor, a vizsgálatban részt vevő személyeken kívül tancéllal más személy(ek) is jelen lehet(nek), és ez nem sérti a beteg méltóságát, de erről a beteget tájékoztatni kell, lehetőleg már a betegfelvétel napján. Ennek a szabályozásnak az a célja, hogy az orvostanhallgatók a betegvizsgálatot elsajátítsák.

Az ember személyes szabadságát a betegellátás során is tiszteletben kell tartani. Ellentétben az ún. anyajogokkal, melyek semmilyen körülmények között nem korlátozhatók, a szabadságjog a szükséges mértékben és a feltétlenül szükséges ideig korlátozható, amennyiben a beteg állapota ezt feltétlenül indokolja; például önmaga és/vagy mások életét, testi épségét, egészségét veszélyezteti. Ez a jogi szabályozás nem korlátozódik a pszichiátriai betegekre, hanem általános megfogalmazást tartalmaz. Ennek jelentősége abban van, hogy egyéb állapotok, megbetegedések esetében is kialakulhat a pszichés állapot olyan akut zavara (pl. agyi áttét, kiszáradás esetén), melynek kialakulásakor a betegjogok ideiglenes korlátozása szükségszerű. Ez a korlátozó intézkedés azonban szigorúan csak a szükséges ideig tarthat.

Lehetővé kell tenni, hogy a beteg szóbeli vagy írásbeli kapcsolatot tarthasson hozzátartozóival, igény esetén akár egyházi személlyel is. Vannak olyan esetek, amikor ennek objektív akadálya van (pl. fertőző betegségek esetén). A betegnek - ha nem egyszemélyes kórteremben került elhelyezésre - tekintettel kell lenni a vele egy kórteremben elhelyezett betegekre is. Ez azt is jelenti, hogy mindenki köteles betegtársainak jogait tiszteletben tartani, és a betegellátást nem megzavarni. A kapcsolattartás részletes szabályait a fekvőbeteg-gyógyintézet házirendje a törvényi előírásokkal összhangban határozza meg.

Nem szabad elfelejteni, hogy a betegek jogai is csak akkor érvényesülhetnek, ha annak a feltételei is adottak (pl. az injekció-beadás idején a látogatóknak a kórtermet el kell hagyni. Ez intézetenként eltérő lehet). A betegnek a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy megtilthatja az egészségügyi ellátó intézetnek azt, hogy a gyógykezeléséről, betegségéről és arról, hogy egyáltalán kórházban tartózkodik, bárkinek is felvilágosítást adjon.

A törvény biztosítja a súlyos állapotú betegnek, hogy az általa megjelölt személy mellette tartózkodjék (az egészségügyi törvény értelmezése szerint súlyos állapotú az a beteg, aki állapota miatt önmagát fizikailag ellátni képtelen, vagy fájdalmát nem lehet csillapítani, illetőleg pszichés krízishelyzetben van). Ez azt is jelentheti, hogy egy hozzátartozó folyamatosan, akár a nap 24 órájában is a beteg mellett tartózkodhat. Ezt az ellátó intézetnek biztosítania kell. A hozzátartozó is köteles az intézet belső házirendjéhez, a magatartási szabályokhoz, erkölcsi, etikai elvárásokhoz alkalmazkodni, különösen abban az esetben, ha több beteg van a kórteremben elhelyezve. Például vizit, ágyneműcsere idején a kórtermet el kell hagynia.

A szülőknek, törvényes képviselőknek joguk van ahhoz, hogy l8 év alatti beteg gyermekük mellett tartózkodjanak.

A szülő nő kérésére biztosítani kell, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen. A szülést követően pedig biztosítani kell, hogy újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el, amennyiben az anya és az újszülött egészségi állapota ezt lehetővé teszi. Amikor például az újszülött intenzív osztályon kerül elhelyezésre, az anya ott természetszerűleg nem helyezhető el.

A beteg – amennyiben annak kizáró okai nincsenek – az egészségügyi ellátás során is használhatja személyes tárgyait, azonban adott körülmények között – az ellátás biztonsága érdekében - ettől el kell, vagy el lehet térni (pl. intenzív betegellátás során).

A mozgásszabadság nem csupán a hétköznapi életben érvényesül, hanem a betegellátás során is. A beteg az egészségügyi intézményt szabadon elhagyhatja, feltéve, hogy ezzel mások életét, testi épségét; egészségét nem veszélyezteti. Bizonyos helyzetben ez a szabadságjog korlátozható. Ilyen speciális helyzet áll elő egyes súlyos fertőző betegségek esetén, de a betegségnek csupán abban a fázisában, amikor a fertőzés veszélye fennáll.

Amennyiben a beteg az intézményből távozni szeretne, azt kezelőorvosánál jeleznie kell. Ez a kérdés mindaddig nem jelent gondot, míg a betegnél nem merül fel olyan szövődmény kialakulásának lehetősége, amely egészségi állapotát vagy akár a beteg életét is veszélyezteti.

A „saját felelősségre történő távozás joga" nem illeti meg azt az egyébként cselekvőképes beteget, aki bizonyíthatóan az elmeállapot akut zavara miatt szeretné elhagyni a kórházat. Ilyen esetekben a mozgásszabadság átmenetileg korlátozható. Ez nem csupán a beteg környezetének a védelme miatt szükséges, hanem a saját érdeke is ezt kívánja meg. Ha a beteg elmeállapota egyensúlyba kerül, abban az esetben a szabad mozgás korlátozása nem indokolt.

Ha a beteg távozására azért kerül sor, mert a kezelés befejeződött, az orvos köteles 24 órával az elbocsátást megelőzően ezt a tényt közölni a beteggel vagy a hozzátartozóval. Amikor a kezelés befejeződött, és ezt a beteg tudomására is hozták, de az elbocsátás tényéről a betegnek nem szóltak, akkor célszerű megkérdeznie annak várható időpontját.

A tájékozott beteg joga két oldalról közelítendő meg. Ami az egyik oldalon jogként jelenik meg, az a másik oldalon, vagyis az orvos oldalán, kötelezettségként szerepel. Míg a betegnek joga van ahhoz, hogy egyéniesített formában - a beteg értelmi szintjének, korának, állapotának, iskolázottságának figyelembe vételével - részletes tájékoztatást kapjon az egészségi állapotát érintő kérdésekben, addig az orvos tájékoztatási kötelezettsége azzal a korláttal érvényesül, hogy a tőle elvárható ismereteknek megfelelően és legjobb tudása szerint tájékoztassa a beteget annak egészségi állapotáról.

Az egészségi állapottal és betegséggel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség a beteget is terheli. A beteg köteles tájékoztatni az ellátásában részt vevő egészségügyi dolgozókat mindarról, ami szükséges a kórisme megállapításához, a megfelelő kezelési terv és a beavatkozások elvégzéséhez, így különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy orvostechnikai eszköz alkalmazásáról, egészségkárosító kockázati tényezőiről. A beteg köteles továbbá tájékoztatni - saját betegségével összefüggésben - mindarról, amely mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról.

A tájékoztatásról a cselekvőképes beteg le is mondhat, kivéve azt az esetet, ha betegsége természetét ismernie kell ahhoz, hogy mások egészségét ne veszélyeztesse (pl. fertőző megbetegedés). Amikor a beavatkozásra a beteg kezdeményezésére nem terápiás célból kerül sor (esztétikai műtét, sterilizációs műtét), a tájékoztatásról való lemondás csak írásban érvényes. Ezek a jogok a l6. életévét betöltött kiskorú személyt is megilletik. Bár a jogszabály a tájékoztatásról történő lemondást nem köti írásos formához, mégis tanácsos, hogy a beteg ez irányú döntését írásban rögzítsék, és ezt a dokumentációhoz kell csatolni, különös tekintettel az invazív (belsőleges) beavatkozások beleegyező nyilatkozatára.

A tájékoztatás joga a beteget akkor is megilleti, ha beleegyezése egyébként nem feltétele a gyógykezelés megkezdésének (pl. kötelező gyógykezelés fertőző betegség esetén). Cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes beteg esetében a kezelőorvos a beteg pszichés állapotának, korának megfelelően köteles felvilágosítást adni. A teljes tájékoztatást a törvényes képviselő kapja meg.

A betegnek joga van ahhoz, hogy részletes, egyéni, személyre szabott  tájékoztatást kapjon:

• egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is,
• a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról,
• a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének előnyeiről, illetve elmaradásának lehetséges és kockázatairól,
• a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének tervezett időpontjairól,
• döntési jogáról a javasolt vizsgálatok, beavatkozások tekintetében,
• amennyiben van, a lehetséges egyéb alternatív eljárásokról, módszerekről,
• az ellátás folyamatáról és várható kimeneteléről,
• a további ellátásokról, valamint
• a javasolt életmódról.

A tájékoztatás során a beteget megilleti a kérdezés joga. Bármilyen, számára nem érthető információról kérdezhet a kezeléssel, vizsgálattal és betegségével összefüggésben, és aggályainak is hangot adhat. A kérdezési jog a kezelés egész időtartama alatt és azt követően is fennáll. A tájékozódáshoz való jogot az orvos tájékoztatási kötelezettségével együtt ismertetjük, hiszen a kettő együtt alkot komplex egészet. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a beteg-orvos viszonyában az orvos tájékoztatási kötelezettsége megelőzi a beteg jogát a tájékoztatáshoz. A szóbeli tájékoztatás nem helyettesíthető az előre elkészített, általános ismertető segédanyagok átadásával.

A kezelőorvos a beteg tájékoztatását körültekintően, a beteg állapotára és körülményeire tekintettel, szükség szerint fokozatosan végzi. Minden újabb tény, körülmény felmerülésekor a beteget ismételten tájékoztatni kell.

A beteg tájékoztatása során kiemelt figyelmet kell fordítani a kezelés általánosan ismert, jelentős mellékhatásaira, az esetleges szövődményekre és a beavatkozások lehetséges következményeire, azok előfordulási gyakoriságára. Elvárható, hogy a beteg kielégítő információt kapjon az alkalmazott gyógyszer hatásáról, mellékhatásáról és alkalmazási módjáról, idejéről. Az alkalmazott terápia vonatkozásában pontos utasítást és tájékoztatást kell adni a betegnek. Szabályellenes, sajnos, azonban ma is előfordul, hogy a gyógyszerek felírása „utasítás szerint" jelzéssel történik.

A betegnek joga van tájékozódni arról is, hogy az adott beavatkozás elvégzésében az ellátó intézmény milyen tapasztalattal rendelkezik. Jogos igény, hogy a beteg az ellátó személyét, szakképesítését, tapasztalatát megismerje.

Az orvos tájékoztatási kötelezettsége a betegség diagnózisára is kiterjed. A beteg általában a kezelőorvos utasításait pontosan betartja, ezáltal a tájékoztatást nyújtó orvos felelőssége még nagyobb. A beteg tájékoztatása nem a nővér feladata, hanem a kezelőorvosé.