|
A MEGFELELŐ SZINTŰ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSHOZ VALÓ JOG
2010. március 26.
A törvény alapján minden betegnek joga van - jogszabályban meghatározott keretek között - az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz. Az ellátás akkor megfelelő, ha az adott egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek megtartásával történik. Elfogadott alapelv, hogy a megfelelő szintű és folyamatosan hozzáférhető, azaz a nap minden órájában elérhető egészségügyi ellátáshoz mindenkinek joga van, fizetőképességére tekintet nélkül. Az alkotmányos alapjogok érvényesülése szempontjából kiindulópont az, amit alanyi jogon járó juttatásnak tekintünk. Adott esetben megnyilvánulhat úgy, mint sürgős szükség esetén az életmentő, illetve a súlyos vagy maradandó egészségkárosodás megelőzését biztosító ellátás, valamint a beteg fájdalmának csillapítása és szenvedésének csökkentése. Ennek egyik aspektusa a szabad orvosválasztás kérdése is. A betegnek joga van az ellátását végző orvos megválasztásához, akivel az állapotának, illetve az egészségügyi szolgáltatás jellegének megfelelő, magyar nyelven történő kapcsolattartásra képes, és a választott orvossal bizalmi kapcsolatot ki tud alakítani. A szabad orvosválasztás azt is takarja, hogy kezdeményezheti más orvos által történő vizsgálatát bármely, a kezelőorvos által megállapított diagnózissal, illetőleg javasolt terápiával, valamint fekvőbeteg-gyógyintézetből történő tervezett elbocsátásával vagy más egészségügyi szolgáltatóhoz történő beutalásával kapcsolatban. Fontos megjegyezni ugyanakkor a kötelező egészségbiztosítás keretén belül igénybe vett – a biztosított illetve az egészségbiztosítás ellátásaira jogosultak számára térítésmentesen igénybe vehető – ellátások esetén e jogok csak bizonyos korlátok között érvényesülnek. A fekvőbeteg intézményen belüli szabad orvosválasztás – a szülés kivételével - csak részleges térítési díj fizetése mellett valósulhat meg, ugyanakkor az alapellátás (háziorvosi ellátás) messzemenőkig érvényesül. Az egészségügyi ellátáshoz való jog problémakörébe tartozik a "várólista kérdése" is. Léteznek olyan beavatkozások, melyek csak külön jogszabály alapján, várólista szerint vehetők igénybe (szerv- és szövetátültetés). |
Kapcsolódó kifejezések
Egészségügyi ellátás
|