Egy 49 éves marylandi nő 2005-ben méheltávolításon esett át, melyet választott nőgyógyásza végzett. A műtét után a beteg hasi fájdalmat panaszolt, láz, hidegrázás és hányinger gyötörte.

Három vagy négy alkalommal felkereste a nőgyógyász rendelőjét is, mindannyiszor lázra, hidegrázásra és émelygésre panaszkodva, és telefonon is többször kereste az orvost, mivel hasa érintésre rendkívül érzékeny volt.
Orvosa antibiotikum-kezelést rendelt, és a beteg állítása szerint a fájdalmat a normális gyógyulási folyamat részének tartotta.

Öt hónappal a műtét után csípőprotézise miatt a betegnél röntgenvizsgálatot végeztek, amely egy hasüregben hagyott sebészeti törlőkendőt mutatott. A beteg tájékoztatta a nőgyógyászát, aki a hívásra válaszul hangüzenetet küldött neki, amely szerint a szabadságát tölti, és az asszony akár 100 évig is elélhet a törlőkendővel. Mindazonáltal arra kérte a beteget, hogy az újévi ünnepek után keresse fel őt konzultáció céljából.

Az asszony másik orvoshoz jelentkezett be, január végén azonban bélelzáródás alakult ki nála. A törlőkendő sürgős eltávolítása céljából kórházi felvételre került, a bélelzáródást ugyanis tályogképződés révén a törlőkendő okozta. A januári műtétből felépülve a beteg hasi panaszai megszűntek.

A nő beperelte a nőgyógyászt, gondatlansággal vádolva, amiért az a hasüregben felejtette a törlőkendőt, és nem fordított kellő figyelmet a műtét után állandósuló panaszok kivizsgálására. Az orvos azzal védekezett, hogy a műtétnél használt törlőkendők számolása az asszisztensek felelőssége. Tagadta, hogy a beteg fájdalmat panaszolt volna a műtét után, erről ugyanis nem készült feljegyzés a kórdokumentációban.

Az esküdtszék 4,9 millió dolláros kártérítést ítélt meg a felperesnek, melyet végül a kártérítési összegek felső határa miatt 1 329 886 dollárra mérsékeltek.